Éles, karcos, visszhangos „sikítozás” mellett dobja be az egyes duplalassítóba az autóját Michael Schumacher a 2006-os monzai edzésen, majd úgy lő ki onnan, mint a rakéta, az autója pedig úgy „sír”, mintha a gázpedállal olyasvalamire akarnák rávenni, amit ő már nem bír teljesíteni.
Jön a második sikán, hihetetlenül agresszívan, épp csak megvan a kijárat, az autó pedig végigbőgi az egész műveletet, majd jajveszékelve rohan tovább a Lesmo1-2-be, ahonnan a fák között próbál segítségért kiáltani. Hasztalan! Ma mindenki az ő „vérét” kívánja. A lelátón a Tifosi vérszomjasan figyeli a kijelzőt, és tombol, hogy paripájuk, ha utolsó leheletével is, de a leggyorsabbként szelje át a célvonalat. És persze közben visítson, ahogy a száján kifér.
És megvan! -0.565 másodperc előny. Jöhetnek az ismétlések a kivetítőkön, mialatt az ágaskodó lovacska rekedten, durrogva visszavánszorog az istállóba.
De ez már a múlt. Idő közben Michael Schumacher is visszavonult kétszer, és beköszöntött az 1,6 V6T, hibrid-éra, és vele valami csöndes megnyugvás. Azaz nyughatatlanság. Már a V10-ről V8-ra való áttérés sem ment zökkenőmentesen a szurkolók miatt, de az 1,6 V6T már a versenyzőknél is kiverte kicsit a biztosítékot. Pláne az első pályára gördülésnél, ami szinte hangtalanra sikeredett.
Mindenki érezte, valami nagyon fontos dolog veszett ki a Forma-1-ből aznap. Mintha a másik feléttől fosztották volna meg, hiszen kép nélkül, csak a fülünkkel is élvezni tudtunk egy Forma-1-es felvételt.
Sokat bánkódtunk azóta, hogy elmúlt az F1 meghatározó motorhangja. Az illetékesek próbáltak ilyen-olyan megoldásokkal hangosítani, de ez már egy másik korszak. És ebbe talán csak mostanra kezdünk beletörődni, mert már biztos: nincs visszaút a V8 felé.
„Nem térhetünk vissza valami olyasmihez, mint a V8. Visszatekinthetünk rájuk, de vissza már nem térhetünk hozzájuk. Valamilyen hibridekkel kell dolgoznunk” – jelentette ki épp most a Forma-1-es Haas csapat vezetője, mi pedig épp a minap kaptunk tesztelésre egy Hyundai IONIQ -ot, ami talán végleg megváltoztatta a gondolkodásomat ebben a kérdésben.
A Forma-1-es hétvége után este tértem haza, és éreztem, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat kipróbálni valamit, ami ellen gondolkodtam már mióta megszületett. A sötétben sötét gondolatok ébredhetnek, várjuk meg a reggelt.
Nagyon korán keltem, a nap még épp csak a horizont felé tartott, amikor először megpillantottam.
„Hát, végül is dögösnek tűnsz. Talán dögösebbnek is, mint a képeken és a videókon” – valahogy így indítottunk, aztán jött a hang nélküli indulás, és egy kis városi autózás.
Az első közös nap egész jól telt, de végül is semmi különös. Ültem már dögös autóban, de az az én ízlésemnek volt dögös, hangos, erőtől duzzadó, kissé félelmetes. A Hyundai IONIQ-ban viszont nincs semmi félelmetes, semmi olyan, ami miatt tiszteletet érdemelne tőlem.
Vagyis így gondoltam egészen a második napig. Akkor valahogy különösen jólesett a reggeli hang nélküli indulás. Elegánsnak tűnt, elkezdtem kihúzni magam az ülésben. Élveztem, hogy az autózás elkezdett kicsit a természetről is szólni, a külvilágról. Ebben persze biztos az is benne van, hogy sokan megnézték az autót, ahogy szép lassan, hangtalanul kigurult.
A Hyundai IONIQ valóban kicsit olyan az autózásban, mint az Apple a számítógépek világában. Nincs semmi hivalkodó rajta, de mégis kiváltságosnak érzed magad, hogy ezt használhatod.
És kiváltságosok is vagyunk mindannyian, akik benne ülhetünk, hiszen nem mindennapi eleganciával épít hidat eléd a jövőbe menet félúton. Még ott van a sportmód, amit megtaposva előcsalható a nosztalgikus, erőszimbolizáló motorhang, de a gyorsulás nem eget rengető. Viszont pont annyi, amennyivel egy előzés nehezebb helyzetben is biztonságosan elvégezhető. Nem az IONIQ-kal jársz majd versenyezni, az biztos, viszont megjelenhetsz vele bárhol.
És ebben biztosabb is, hogy ha elmész valahová, ott meg is jelensz majd, hiszen megannyi biztonsági megoldás került a koreai „csodaautóba”, ahogy édesanyám megjegyezte az IONIQ-ot vizsgálgatva.
Szóval, az van, hogy a Hyundai IONIQ megvett kilóra. Elkezdtem még jobban elfogadni, azt is, ami az F1-ben folyik a motorok körül. A visító V10-es hallatán persze marad a nosztalgikus hangulat, de jobban el tudom fogadni, hogy a csendnek is van ereje. Sőt, egy kicsit maradinak is érzem most már a benzintemetőket (mert hát azok is persze). Az IONIQ-ban ülve viszont nagyon furcsa érzés kapott el. Látva a nagy, hangos, felesleges lóerőkkel bíró dögöket, picit felettük állónak érzed magad. Nyomjátok, égessétek a benzint, aztán rohanjatok megtöltetni a benzinkutasok zsebét. Én addig elleszek itt magamnak elegánsan, biztonságosan, szép csendben.
A Hyundai IONIQ megtanított élvezni azt, ami ránk vár, és elengedni a hangosabb múltat.
Nagy élmény volt, meghatározó a számomra.
Száva-Nagy Zsolt/MTVA Boxutca web
